Megmutatta kislányát A szolgálólány meséjének sztárja

Egy hónappal ezelőtt született meg Samira Wiley és Lauren Morelli első közös gyermeke.

A szolgálólány meséje Moiráját alakító Samira Wiley és felesége, Lauren Morelli számára idén különösen nagy jelentőséggel bírt az anyák napja.

Instagram-oldalán jelentette be a színésznő kisbabájuk érkezését: „Boldog első anyák napját az én gyönyörű feleségemnek, aki négy héttel ezelőtt, három napnyi vajúdás után életet adott első gyermekünknek, fantasztikus lányunknak, George-nak.”

Lauren Morelli és Samira Wiley az Orange Is The New Black című sorozat forgatása során szeretett egymásba még 2014-ben, majd három évvel később, 2017 tavaszán összeházasodtak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!