Meg akarja hódítani Hollywoodot Vajna Timi

Nagy célokkal vág neki az új évnek: Amerikában szeretné építgetni jövőjét és filmipari karrierre vágyik.

Sok-sok nehézséget tartogatott Vajna Timi számára 2019, hiszen elvesztette férjét, Andy Vajnát. De úgy gondolja, hogy 2020-ban fordul a szerencséje, ezért nagy tervekkel vág neki az új évnek. Azt már jó ideje nem titkolta, hogy az USA-ban képzeli el a jövőjét, de arról eddig még nem beszélt, hogy pontosan milyen tervei vannak.

„Szeretném felépíteni a filmipari karrieremet. Forgatókönyveket olvasgatok, befejezem Andy elkezdett munkáit, de más nagy terveim is vannak: tehetséges fiatal filmeseket támogatnék, állatmenhelyet nyitnék, illetve beteg gyerekeken segítenék. A karitatív tevékenységem erősítése mellett továbbra is üzleti befektetésekkel kívánok foglalkozni. Távlati célom, hogy ingatlanokat vásároljak és adjak el Európában, illetve Amerikában” – árulta el a Star Magazinnak.

Instagram/Timea Vajna

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!