Anikó, az ÉkesÉdes stúdió vezetője, hobbicukrász, a Royal Icing, vagyis a cukormázas tortadíszítés kategóriájában állhatott a dobogó legfelső fokára.
Az eredetileg agrármérnök végzettséggel rendelkező szakembert itthon ma még elsősorban gyönyörű mézeskalácsairól ismerik. Tíz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy családanyaként olyan foglalkozást választ, amely mellett otthon nevelheti a gyermekeit. Az évek során felhalmozott tudását szerette volna átadni másoknak is, ezért megnyitotta saját műhelyét, ahol elsősorban a díszítés fortélyait sajátíthatták el az érdeklődők. Mára azonban a mézeskalács-díszítéssel felhagyott, s a cukormázas tortadíszítés területén kamatoztatja kreativitását.
A jövőbeli tervekről úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan szeretné fejleszteni a műhelyt új oktatók bevonásával. Ami a tortadíszítést illeti, számos új ötlete van, amely megvalósításra vár.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!