Az 51 éves színész a Marvellel szerzett magának világhírnevet, egyebek mellett a Bosszúállók és az Amerika kapitány című filmekből ismerheti a közönség, 2021-ben pedig saját sorozatot is kapott a Disney+-on.
A szóvivő elmondta, családja a színész mellett van.
A baleset körülményeiről egyelőre nem közöltek részleteket és azt sem pontosították, hol történt. A portál emlékeztet arra, hogy Jeremy Rennernek van egy birtoka a Nevada állambeli Reno közelében, és a térségben hóvihar volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!