Gyerekkori terveiről és vágyairól mesélt nemrég a Story magazinban Kulcsár Edina, akit szépségkirálynőként ismert meg az ország. Most viszont kiderült, hogy egyáltalán nem erről álmodozott kislányként.
„Az édesanyámban merült fel gyerekkoromban elsőként az ötlet, hogy legyek artista, és ez azonnal magával ragadott. Egy másodperc sem telt el, már láttam a jövőm a manézsban” – árulta el.
Hozzátette, hogy mindig is vonzotta a színpad és rivaldafény, arra vágyott már gyerekként is, hogy adhasson valamit az embereknek. Ezért járt színitanodába is, valamint rendszeresen részt vett iskolai vers- és prózamondó versenyeken is. Ezért is jött kapóra az artistalét: úgy érezte, minden megvan benne, amit szeret.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!