Konganak az esküvői harangok a Vámpírnaplók háza táján. Eljegyezte ugyanis rendező-producer párja a mindenki kedvenc boszorkányát, Bonnie-t alakító Kat Grahamet. Ráadásul nem is akárhogyan!
Darren állítólag akkor tette fel a nagy kérdést, amikor épp szülinapját ünnepelték egy mexikói kiruccanással néhány héttel ezelőtt. Ennél többet egyelőre nem tudni, de a híreket a színész-énekesnő szóvivője is megerősítette a People-nek.
„Kat őrülten szerelmes és nem is lehetne boldogabb” - nyilatkozta a szóvivő.
A pár már 2017 óta együtt van és bár Darren a Vámpírnaplók producere is volt, azt több forrás is kijelentette, hogy nem itt ismerték meg egymást.
Kapcsolatukat nem verik nagydobra, ritkán osztanak meg közös fotót és hivatalos eseményeken sem gyakran jelennek meg együtt, így az sem kizárt, hogy az eljegyzés részleteibe, és majd az esküvőbe sem avatják be a nagyvilágot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!