Hat év után tavaly nyáron hozzáment Jessica Chastain az olasz divattervezőhöz, Gian Luca Passi de Preposulóhoz, most pedig kiderült, hogy első gyermekük is megszületett. A kislány érkezését azért is sikerült ilyen jól eltitkolni, mert egy béranya hozta világra.
Az E! News értesülései szerint április 4-én született a csöppség Los Angelesben és a Giulietta nevet kapta szüleitől. Érkezése pedig azért derült ki, mert a hétvégén szemfüles lesifotósoknak sikerült lencsevégre kapniuk a színésznőt, amint férje oldalán egy bébihordozóval a karján járja New York utcáit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!