Beoltották Vajna Timit, de pocsékul érzi magát

Az Instagramon dokumentálja a történteket.

„Pár napja megkaptam a Pfizert Amerikában... Mivel már voltam covidos, nem volt egyszerű az oltás után... Ráadásul a 2. oltás még hátravan. Az egész bal karom annyira fájt 2 napig, mintha eltörték volna a csontomat. Plusz hőemelkedés, fejfájás, torokfájás, hasmenés, szédülés” – mesélte Instagram-sztorijában.

Az első este ráadásul a szívével sem volt minden rendben, azt mondja, erősen szorított. Több sem kellett, másnap azonnal el is ment EKG-ra, mert valaki azzal ijesztegette, hogy hátsó fali infarktust is kaphatnak az oltástól azok, akik már átestek a fertőzésen. Persze nincs semmi komoly baja, de azért még nincs olyan fényesen.

Instagram/Timea Vajna

Szakértők egyébként tényleg úgy vélik, hogy akik korábban megfertőződtek, jóval erősebben reagálnak az oltásra, nyilván akkor is, ha nem is tudtak arról, hogy koronavírusosak voltak. Dr. Erin Morcomb szerint az ő esetükben magasabb annak kockázata, hogy ugyanazokat a mellékhatásokat tapasztalják az első adag vakcina után, mint amiket a megfertőződés idején.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!