Anya lett Voksán Virág

A DJ édesapja árulta el, hogy végre megszületett unokája.

A rajongók már jól tudták, hogy bármelyik pillanatban világra jöhet a baba, ugyanis Virág pár napja posztolt az Instagramra egy képet, amihez azt írta, hogy

Már a finish-ben... 38. hét vége fele...

Az NLCafé pedig most rábukkant a lemezlovas édesapjának örömteli bejegyzésére a Facebookon:

Bence: 3 kg, 51 cm, barna haj, 11:41-kor

– dicsekedett el György még október 3-án.

Egyébként nem tartotta titokban sem azt, hogy kisfiúval várandós sem pedig azt, hogy milyen nevet kap majd a csöppség.

Bence lesz. A Beni nagyon tetszett, és általában a kisbabádat becézed

– árulta el a Mokkában még augusztusban, de hozzátette, hogy a Dávid és a Valentin is sokáig versenyben volt.

Voksán Virág
Instagram/Voksán Virág

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!