Alkoholba fojtotta bánatát Ariana Grande volt barátja halála után

Nyílt titok volt, hogy szörnyen megviselte az énekesnőt Mac Miller halála, de azt csak a hozzá közel állók tudták, hogy alkoholproblémával küzdött hónapokon keresztül.

Ariana Grande pózol a Vogue augusztusi számának címlapján, a fotósorozat mellé pedig egy mélyreható interjú is készült vele. A 26 éves énekesnő elárulta, hogy hogyan is élte meg azokat a rettentő nehéz hónapokat, amik volt barátja, Mac Miller kábítószer-túladagolását követték. A gyászt pedig még az is tetézte, hogy nagyon-nagyon sokan Arianát okolták a rapper haláláért, ugyanis állítólag szakításuk után még súlyosabbá váltak drogproblémái.

Teljesen felemésztett. Egyáltalán nem volt tökéletes a kapcsolatunk, de akkor is, basszus. Nagyon-nagyon jó ember volt és nem érdemelte meg, hogy ilyen démonok üldözzék. Nagyon sokáig én voltam a támasza, de egy idő utána egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy ez már nem elég. Kezdett összeomlani minden

– árulta el.

Annie Leibovitz/Vogue

És ekkor jött képbe a zene, ami rengeteget segített neki. Stúdióba vonult és felvette a Thank U, Next című és óriási sikert aratott albumán szereplő dalokat, amik között természetesen rengeteg olyan szám is szerepel, ami a nehéz pillanatokról és a tapasztalatokról szól.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem emlékszem azokra a hónapokra, mivel nagyon részeg és szomorú voltam. Nem igazán emlékszem arra, hogy hogyan is álltunk neki és hogyan fejeztük be, vagy hogy hirtelen hogyan készült el 10 dal. Azt hiszem ez volt az első album és az első olyan év az életem során, amikor rá kellett eszmélnem arra, hogy nem tudom minden időmet kitölteni valakivel vagy valamivel. Mindig volt valakim. Meg kellett tanulnom, hogy élvezzem az egyedül töltött időt. Mindig volt valaki, akinek jó éjszakát kívánhattam. Szóval a Thank U, Next az önmegvalósítást, önértékelést jelentette. Ijesztő volt, amikor rájöttem, hogy úristen, mindennel egyedül kell szembenéznem. Nincs több figyelemelterelés. Egyedül kell ezt a sok szarságot túlélnem

– mesélte őszintén Ariana.

Annie Leibovitz/Vogue

Aki tud angolul és kíváncsi a teljes interjúra, az a Vogue.com-on elolvashatja teljes hosszában!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!