Több mint 4 millió forintra büntették a Rádió 1-et Sebestyén Balázsék miatt

Olyan dolog hangzott el, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

Egy bejelentés nyomán indított eljárást az NMHH Médiatanácsa a Rádió 1 ellen, mert olyan dolog hangzott el Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani reggeli műsorának, a Balázsék március 17-i adásában, ami többeknél kiverte a biztosítékot.

A vizsgálat megállapította, hogy a reggel 6 és 10 óra között sugárzott adás nem felelt meg a szolgáltató által meghatározott III. korhatár-kategóriának. A nyelvezete alapján a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, IV. korhatár-kategóriába kellett volna sorolni az adást – írják lapunkhoz is eljuttatott közleményükben.

Azt nem részletezte a Médiatanács, hogy pontosan mit kifogásolt a bejelentő, de gyanítjuk, hogy az első fél órában elhangzott fingós-szarós poénoknak köze lehetett hozzá.

Mivel a Rádió 1 hálózatosan működő, körzeti vételkörzetű szolgáltatás, így a reggeli műsorszámot 30, hálózatba kapcsolódó rádió közvetítette.

Emiatt végül 4 millió 150 ezer forintos bírságot rótt ki a Rádió 1-re a testület.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!