Totál leesett az emberek álla a minap, ugyanis Alec és Hilaria Baldwin bejelentette az Instagramon, hogy megszületett hatodik gyermekük. A döbbenet pedig nem az, hogy már ennyi gyerekük van, hanem az, hogy alig fél évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében született egy kisfiuk, Eduardo.
Akárhogy is számolunk, nem jön ki a matek, így esélyes, hogy a legifjabb csemetét egy béranya hordta ki. Ezt persze valamilyen okból kifolyólag nem ismerték be szülők, sőt a 62 éves színész jól ki is osztott egy kommentelőt.
„Ki az anya? Hilaria biztos nem volt terhes. Hat hónappal ezelőtt szült. Ha béranya volt, csak ismerjétek be. Ha örökbefogadtátok a babát, mondjátok azt. Ha egy afférból született és úgy döntöttetek, együtt nevelitek fel, valljátok be. Ha viszont nem akartok semmit mondani erről, miért nem álltok már le a folyamatos posztolgatással? Neveljétek a 100 gyereketeket a nyilvánosság kizárásával” – írta egy hozzászóló.
Erre Alec csak annyit reagált, hogy befoghatná a pofáját és inkább törődjön a maga dolgával, de rövidesen el is tűnt a hozzászólása a kép alól.
Hilaria közben már egy fotót is posztolt a csöppségről és elárulta azt is, hogy most kislánnyal bővült a család, aki a Lucia nevet kapta.
„Teljesen odáig vagyunk a kislányunkért, Luciáért. Akárcsak a testvéreid, te is egy valóra vált álom vagy” – írta a büszke anyuka.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!