Chris Evans az Instagramon üzent a megmentőnek.
Még egy Amerika kapitány jelmezt is kapott az a 6 éves kisfiú, aki megvédte húgát egy agresszív kutyától. „Ha valaki meghal, az inkább én leszek” – mondja a történtekről. Ő maga sem úszta meg sértetlenül a támadást: 90 öltéssel varrták össze az arcát.
Az interneten terjedni kezdett története, Chris Evanshöz (Amerika kapitány) és Mark Ruffalóhoz (Hulk) is eljutott a hír. Mindketten csodálják a fiú bátorságát, Evans pedig azt üzeni, „szükségünk van olyan emberekre, mint te”.
null
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!