Perrel fenyegetik Rúzsa Magdit - így reagált az énekesnő

A vád szerint egy az egyben lemásolta egy magyar, ismert énekesnő klipjét.

„Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy véletlen az, hogy Magyarországon, ebben a pici zeneiparban két hónap különbséggel két ugyanolyan klip készüljön, ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan snittekkel, a bőrkesztyűvel, amivel vezet, az autóval, a lángokkal stb.” – mondta Horányi Juli a TikTok-videójában.

Az énekesnő azzal vádolja Rúzsa Magdit, hogy kompletten lemásolta a Sebzetten című dalához készült videoklipjét legújabb számához.

Rúzsa Magdi nemrég így reagált a vádakra közösségi oldalán:


És akkor nézzük a két videoklipet, mit gondoltok, kinek van igaza?

És a Horányi Juli klip:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!