Billie Eilish vetkőzve kritizálta a külsejét bírálókat

Világkörüli turnéja első koncertjén mutatta be a videót.

Az énekesnőt gyakran éri kritika bő ruházata miatt.

„Vannak, akik utálják, ahogy öltözök, mások dicsérik. Néhányan arra használják a megjelenésem, hogy másokat kritizáljnak. Néha engem ér kritika miatta. De az biztos, hogy figyelnek rám és nem maradok láthatatlan” – mondja.

Ezután megkérdezi, milyennek szeretnénk látni. Kisebbnek? Gyengébbnek? Magasabbnak? Szeretnénk, hogy csendben maradjon? Ő ezzel a testtel született – közben lekerül róla a póló, majd elmerül a fekete folyadékban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!