Nemrég posztolt egy újabb polgárpukkasztó fotót az Instagramra Tóth Andi. Ebben igazából nincs semmi, mondhatni megszokták már az emberek. Most viszont azzal hozott ki sokakat a sodrukból, hogy azt írta, megkérték, hogy elegánsan öltözzön fel egy koncertjére, ő pedig még harisnyát is húzott.
Na, hát az elegáns az így néz ki nála:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!