Hoppá! Így még nem láthattad Kiszel Tündét!

Molnár Nini divattervező elhozta Ibiza hangulatát, a 2023-as tavaszi-nyári kollekció kampányarcának pedig nem mást kért fel, mint a magyar naptármodellt, aki egyben szomszédja is.

Nini évről évre meglep minket, nem csak legújabb kollekcióival, hanem új és váratlan márkaarcokkal is. Szeptemberi divatbemutatóját például Farhana Bodi, Netflix-sorozatsztár és nemzetközi influencer zárta.

Legyen szó utcai viseletről, fürdőruháről vagy a mára már ikonikussá vált NINI-táskákról, abban biztosak lehetünk, hogy egyik szezonban sem maradunk új és izgalmas darabok nélkül. Sőt, már az új kollekció tálalása sem mindennapi.

Petrikovits Olivér

A NINI 2023-as tavaszi-nyári kollekciója több szempontból is izgalmas és formabontó. Az új darabokat egy közkedvelt sziget, a napsütötte Ibiza és annak magával ragadó hangulata ihlette, kampányarcának pedig nem mást kért fel a tervező, mint Kiszel Tündét, aki egyben szomszédja is. Az új kollekció hatására a magyar naptármodell most egy teljesen új arcát mutatja meg az ikonikus táskák és ruhadarabok segítségével.

Földi Ádám

„Fiatalos, ugyanakkor letisztult a kollekció. Ami számomra a legizgalmasabb, hogy ez nem az én stílusom, így egy más oldalamról mutatkozhattam be. Igazi kihívás volt, de nagyon tetszett a munka” – árulta el Tünde a felkérés kapcsán.

„Igazán családias hangulatban fotóztunk, az egész stáb elkényeztetett. Nagyon jó Ninivel a közös munka. Kevesen tudják, de mi tulajdonképpen szomszédok vagyunk” – tette hozzá a naptárdíva.

Földi Ádám

Új fürdő- és szabadidőruha elemei egytől egyig üde színfoltként gazdagíthatják gardróbunkat a tavaszi-nyári szezonban. A kollekció darabjait a spanyol tenger megannyi különböző kék és zöld árnyalatai, a naplementék vibráló színei ihlették, de a spanyol belsőépítészet is nagy hatással volt az évszak újdonságaira.

Petrikovits Olivér

Aki járt már Ibiza egyedülálló butikhoteljeinek valamelyikében, biztosan elvarázsolta annak mediterrán látványvilága. A bőrből készült darabok között visszaköszönnek korábbi, sokak által kedvelt fazonok és termékek is egy-egy csavarral vagy újítással, de számos új táskaformának és kiegészítőnek is örülhetnek a hazai márka rajongói.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!