Selena Gomez beveszi a szépségipart is

Nem elég, hogy énekel, színészkedik, táncol, modellkedik, de most még egy újabb területet is meg akar hódítani.

Nagyon úgy néz ki, hogy saját márkát alapít Selena Gomez. A WWD értesülései szerint ugyanis még július 11-én levédette a nevét, méghozzá azért, hogy többek között parfümöket, haj- és bőrápolási termékeket, szappanokat, testápolókat, illóolajokat és különböző kozmetikumokat dobhasson piacra.

InStyle

Ez egyébként már nem az első szárnypróbálgatása a szépségiparban a 27 éves színész-énekesnőnek. 2010-ben a Dream Out Loud nevezetű ruhamárkával, 2011-ben pedig parfümökkel örvendeztette meg rajongóit, de készített közös kollekciókat például az Adidasszal, a Pumával és a Coach-csal is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!