Alig 7 éves volt, amikor belecsöppent a szórakoztatóipar világába Selena Gomez és ahogy az sajnos általában lenni szokott, rá sem volt éppen jó hatással a korai hírnév és minden, aminek gyerekként ki volt téve. Például az egész sminkelősdinek. Mert bizony még a gyerekeket is sminkelik.
„7 éves korom óta folyamatosan sminkelnek. Úgy érzem, ez eléggé összezavart. Annyira fiatal vagy még, és dolgozol. Profik sminkelnek és hirtelen úgy nézel ki 16 évesen, mint egy 25 éves. Őrület. Aztán utána mindig úgy éreztem, hogy túl fiatalnak nézek ki és inkább így meg úgy kellene kinéznem, ki kellene próbálnom ezt meg azt. Az egész azt eredményezte, hogy megkérdőjeleztem a saját szépségemet” – mesélte a 29 éves színész-énekesnő az Elle-nek.
Az önértékelési problémák pedig kezdtek annyira eldurvulni, hogy a különböző trendek és szépségideálok miatt ő is változtatni akart az arcán. Aztán szerencsére nagyot fordult vele a világ, elfogadta magát és ennek jegyében saját sminkkollekciója is lett, amivel a nők természetes szépségét és egyediségét szeretnék kiemelni, hangsúlyozni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!