Kate Middleton megint bebizonyította, hogy bárki lehet gyönyörű kismamaként is.
Ahogy arról már korábban írtunk, a hétvégén tartották Szent Patrik ünnepét. Természetesen a királyi család is jelen volt az ünnepségen.
Katalin hercegné magához hűen, most is a legtökéletesebb formában jelent meg, annak ellenére, hogy már harmadik gyermekét várja. Ezúttal egy sötétzöld Catherine Walker-kabátot, hozzá egy Gina Foster Meribel-kalapot valamint antilopbőrből készült kesztyűt és cipőt viselt a fagyos vasárnapi időben.
A hercegné ünnepi viselete
Samir Hussein / WireImage
Férje, Vilmos, aki a testőrség ezredese, idén katonai viseletben jelent meg az E-News tudósítása szerint.
Katalin hercegné és Vilmos
Andrew Parsons / WPA Pool
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!