Ahogyan bővülnek a vásárlási lehetőségek, úgy adunk ki egyre több pénzt

Ennyit költünk a divatra.

A mai világban már szinte végeláthatatlan a lehetőségek száma, ha vásárlásról van szó. Ruhát már nem csak butikban, hanem akár hipermarketben vagy online is beszerezhetünk. Minél nagyobb a kínálat, annál nagyobb a kísértés. Nem véletlen hát, hogy a gomba módra szaporodó üzletek számával párhuzamosan kiadásaink is folyamatosan nőnek. Ez számokban annyit jelent, hogy míg 2012-ben 488 milliárd forintot költöttek a magyarok a ruhavásárlásra, addig ez az összeg 2017-ben már 821 milliárd forint volt. A legtöbbet ruhákra költöttük, ezt követték a lábbelik.

Még mindig a hagyományos a divat

Bár sokan azt állítják, hogy ők már csak internetről rendelnek ruhákat, ennek ellenére még mindig a hagyományos ruházati boltokban költöttük el a legtöbb pénzünket. A piacot nem meglepő módon az olyan nagy márkák, mint a H&M, C&A, Zara, Takko, Zara, Mango, Bershka, J.Press, Orsay, Amnesia uralják.

Pointer

Sorra zárnak be a magyar üzletek

Sajnos ebből a nagy költekezésből azonban a magyar vállalkozók és divattervezők nem sok mindent érzékelnek. Sőt, évről évre egyre többen zárják be üzletüket, az elmúlt 5 évben ötödére csökkent a hazai ruhaboltok száma. Persze akadnak kivételek, mint például a - tízmilliós nagyságrendű Nanushka, Bella Mode, Emporium, Kristóf, Roland. Ők sem ülhetnek azonban karba tett kézzel, hisz a verseny hatalmas a piacon. Aki nem naprakész az könnyen elbukhat-írja a blokkk.com.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!