Borzalmas lett Britney Spears haja

Hawaiiról jelentkezett be.

Egy csomó nyaralós képet és videót osztott meg Britney Spears nemrég az Instagramon, ugyanis mint kiderült, éppen Mauin lazít 27 éves vőlegényével, Sam Asgharival. Közben pedig bevallotta, hogy egyenesen utálja új frizuráját. Történt ugyanis, hogy néhány napja lilára festette a haját, mert unatkozott és valami változásra vágyott.

„Őszinte leszek. Borzalmas a lila hajam. Bárcsak szólt volna valaki. Na de mindegy, itt vagyunk Sammel Mauin!!!” - írta a 40 éves énekesnő.

Aztán beszólt egyet a paparazziknak is, akik még nyaralás közben sem hagyják békén: „Mindig is gonoszak voltak velem a médiában. Tudom, hogy nem tökéletes a testem, de azt is tudom, hogy egyáltalán nem úgy nézek ki a valóságban, ahogy azokon a fotókon. Azt hiszem, le kéne nyomnom 3 órát az edzőteremben, mint Sam. Áh, soha” – írta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!