„Chop chop”, vagyis „nyissz-nyissz” – ezt írta legújabb, Instagram feltöltött szelfijéhez a magyar szupermodell.
Palvin Barbi néhány hónappal ezelőtt már rövidebb séróra váltott, most pedig úgy tűnik, a nyár és a nagy meleg közeledtével még rövidebb hajra vágyott, ugyanis most már csak a válláig érnek barna loknijai.
De persze követői így is elalélnak tőle.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!