Új vizekre evezett Demi Lovato, aki az utóbbi néhány évben elég magabiztossá és nyitottá vált a szexualitásával kapcsolatban. Piacra dobta ugyanis első saját szexjátékát, a Demi Wandot, mellyel az a célja, hogy ne legyen tabutéma az élvezet, na meg az, hogy magasabb szintre lehessen vele emelni a szexuális élményeket.
„Nincs is annál jobb, mint a kezedbe venni az irányítást. Túl sok ideig csináltunk úgy, mintha nem lenne szerves részünk a szex. Itt az ideje, hogy ezen változtassunk. Mindannyian megérdemeljük az élvezetet. Mindannyian megérdemeljük az orgazmust” – mondta az egykori Disney-sztár.
A hivatalos oldalon egyébként azt írják a Demi Wandról, hogy egy olyan pálcavibrátor, amihez hasonlóval még biztosan nem találkoztál, ugyanis a ma ismert legmodernebb technológiát használja. Mérete praktikus, simán elfér a táskádban is tokkal együtt, ami egyébként közben tölti is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!