Bár Mihalik Enikő már visszaköltözött kis családjával Amerikába, most éppen a magyar Éva magazin címlapjáról köszön vissza. A fotósorozatból pedig meg is osztott néhány képet az Instagramon, köztük természetesen a címlapfotóval, amiből egy érdekesség is kiderül.
Azt mondja ugyanis a világhírű modell, az a legnagyobb vágya, hogy egy varrógép előtt ülhessen. Emellett egyébként még olyan témák is terítékre kerültek, mint a nőiség, szülni vagy nem szülni erre a világra vagy az átlagember, aki talán nem is létezik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!