Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Kísérteteket lát Kulcsár Edináék kislánya

Integetett és köszönt valakinek egy temetőben. De nem volt ott senki.
-----

Para volt! Nem akarok ilyeneket látni soha! – írta Csuti a legutóbbi Instagramra feltöltött videójához, melyben e világon túli élményéről mesél.

Történt ugyanis, hogy nemrég az inárcsi temető mellett mentek el, kislánya pedig most éppen a „szia-korszakban” van, ami azt jelenti, hogy boldog-boldogtalannak integet és hangosan köszön. Így tett a temetőnél is, csak éppen senki nem volt ott.

„Hátrafordultam, mondom, mit csinálsz, látsz valakit? Mondta, hogy igen. Kérdeztem: és köszönnek neked? Igen! Ráz a hideg, ahogy beszélek erről, rettegek az ilyenektől” – mondja a videóban.

És bár Csuti kissé kiakadt, Edina egyáltalán nem lepődött meg. A Blikknek elmondta, hogy náluk a családban a nőknél cseppet sem szokatlan a szellemlátás. Ő maga is emlékszik, hogy neki is voltak hasonló élményei gyerekként.

„Eleinte szkeptikus voltam, de aztán édesanyám mesélt néhány furcsa történetet, így én is elkezdtem hinni a látható, tapasztalható szellemvilágban. Az egyik eset mély nyomot hagyott bennem. Édesanyámmal egy tábla segítségével kérdeztük a szellemeket, és amikor a táblára helyezett tárgy elmozdult az egyik betű felé, mondtam anyukámnak, hogy biztosan ő mozgatja. Felém fordult csukott szemmel, és láttam, hogy nem ér hozzá a keze semmihez” – mesélte.

Edina aztán később még több hasonló esetet tapasztalt. Volt például, hogy az autó visszapillantó tükrében látott egy alakot a hátsó ülésen, de amikor hátrafordult, nem volt ott senki. Amikor pedig nagybátyja nagyon beteg volt és kórházban volt, rendszeresen járt be hozzá és sajnos sokan meghaltak körülötte, Edina pedig azt mondja, érezte a távozó lelkeket és nagyon megterhelő volt neki.

„Csuti fél az ilyesmitől, szerintem azonban természetes, ezért Ninánál is így kezelem, bár bevallom, régen az én fejemben is megfordult, hogy azért ennek megvan a félelmetes oldala, hiszen nem tudhatjuk, milyen ajtók nyílnak meg és hová vezetnek...” – zárta mondandóját.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra