Nyugodt időszak szokott lenni a tél és az ősz a gazdik számára. A hidegben ugyanis kevesebb az élősködő, ami megtámadhatná kedvenceinket. Sajnos ennek úgy néz ki, vége.
„A több mint 30 országra kiterjedő Protect Our Future Too kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a társállatok egészségét érintő kockázatokra, melyek az éghajlatváltozás következtében jelentkeznek” – írja az MS Animal Health.
Ennek keretein belül készült az a kutatás, melynek eredményei azt mutatják, hogy az európai állatorvosok szerint 78%-ban növekedett a vérszívó ízeltlábúak száma. Az orvosok 74%-a úgy gondolja, hogy ez a növekedés már a hidegebb hónapokban (szeptembertől márciusig) is megfigyelhető. Kis barátaink tehát egész évben veszélyben vannak.
Nőtt továbbá a külső élősködőkhöz köthető egyéb megbetegedések száma is az orvosok kétharmada szerint. A hazai állatorvosok szerint 98%-kal emelkedett a kutyák kullancsok által terjesztett betegsége, a babéziózis.
További probléma, hogy most már új kullancsfajok is megjelennek olyan területeken, ahol korábban nem találkozhattunk velük. Mind az állatorvosok, mind a gazdik jelentős százalékarányban (75% és 69%) érzik úgy, hogy az állatok tulajdonosai nem elég tájékozottak az éghajlatváltozás efféle negatív hatásairól.
Szerencsére a magyar gazdiknak csak 13%-a az, aki csupán a nyári hónapokban gondoskodik kedvence védelméről. Az MSD Animal Health hangsúlyozza, hogy a megfelelő kezelések kiválasztásához mindenképpen forduljunk állatorvoshoz az internet helyett.
A Protect Our Future Too kezdeményezés elérhetővé tett egy útmutatót is, melyen keresztül további részletekről tájékozódhatunk.