Nem csak a férfiak lehetnek úttörők, hanem Barbie is!

A természettudományokban dolgozó nőket ünnepli Barbie a nemzetközi nőnap alkalmából.

Hét, globális jelentőségű női vezető Barbie baba mását mutatta be a Mattel játékóriás a nemzetközi nőnap alkalmából. A szakemberek mind a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai területek kiválóságai, így különösen alkalmasak arra, hogy ezekkel a pályákkal gazdagítsák a kislányok jövőképét – írják.

Susan Wojcicki, Anne Wojcicki és Janet Wojcicki
Mattel

Amerikai adatok szerint ugyanis a természettudományokban dolgozóknak még mindig kevesebb, mint a harmada nő, de más országokban sem jobb a helyzet. A jelenség alapvető oka pedig állításuk szerint az, hogy a fiatal lányokat már az iskolában lebeszélik ezekről a – hagyományosan férfiaknak fenntartott – karrierutakról.

Katya Echazarreta
Mattel

Barbie 1959-es születése óta több mint 200 karriert mutatott meg a kislányoknak, köztük számos olyat, amelyek az adott időpillanatban még nem, vagy nehezen elérhetők voltak számukra. 1965-ben már járt az űrben, négy évvel azelőtt, hogy az ember a holdra lépett; 1973-ban pedig már sebészként dolgozott, amikor nőket még csak elvétve lehetett a műtőben látni; de volt már pilóta, tűzoltó, újságíró, feltaláló és környezetvédelmi aktivista is.

Dr Maggie Aderin-Pocock
Mattel

A Mattel az új Barbie-kollekcióval az alábbi női úttörőket ismeri el, köztük a lenyűgöző Wojcicki testvéreket:

  • Susan Wojcicki (USA): 2014 és 2023 között a YouTube vezérigazgatója
  • Anne Wojcicki (USA): a 23andME biotechnológiai vállalat társalapítója és vezérigazgatója
  • Janet Wojcicki (USA): a gyermekgyógyászat és a járványtan professzora a Kaliforniai Egyetemen
  • Katya Echazarreta (Mexikó): villamosmérnök, a NASA állandó munkatársa
  • Dr Maggie Aderin-Pocock (UK): űrtudós és oktató
  • Prof Dr Antje Boetius (Németország): oceanológus és mikrobiológus
  • Yinuo Li (Kína): az ETU Education társalapítója
  • Mattel

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!