Március 25.
Teljesen átlagos napnak indult a mai. Csináltam a dolgaimat, pihentem, olvasgattam, pakoltam a lakást, de azért igyekeztem nem láb alatt lenni. Gábor (a párom) ugyanis komoly home office-t állított fel a másik szobában.
Mint mondtam, vékonyak a falak. Csukott ajtón át könnyen áthallatszik, amint Pindúr Pandúrokat nézek – be kell pótolnom a klasszikusokat, mert néha nincs jobb dolgom. Ha már így is úgy is zavarom, nem csinálok még kisebb kalitkát a ketrecemből. Nem csukom be az ajtót. Pech, hogy tönkrement a fejhallgatóm is. Ez a sok apróság azt eredményezi, hogy olyanok vagyunk, mint két szellem. Megbújunk a falak közt, nehogy valaki meghalljon. Úgy csinálunk, mintha ott se lennénk, de ott vagyunk. Egészen áttetszőnek érzem magam.
Nem olyan könnyű levenni ezt a „köpenyt”, amint 4-et üt az óra. A feszültség megmarad, idegenkedünk, újra meg kell ismernünk egymást nap mint nap. Ha döcögve is, de megbirkózunk vele.
Este aztán szegény mamám hívott fel kétségbeesve: próbálta átállítani a tv képarányait, aztán elment az összes csatornája. „Mi lesz most velem? Hetekig, hónapokig nem tudok tévézni? Mit fogok csinálni akkor?” – ilyeneket kérdezett. Próbáltam instrukciókat adni neki telefonon keresztül, melyik opciót válassza a beállításokban. Nem jutottunk sokra. Eszembe jutott, hogy le van töltve neki a Messenger a telefonjára, talán sikerül videóhívással megoldást találni. Ő még sosem csinált ilyet telefonról, amennyire én tudom. Elmagyaráztam neki, mi fog történni, mit kell csinálnia.
Amíg a papám élt, ő volt náluk az IT guy. Bármit képes volt megoldani. Most hozzám fordult segítségért a mama. Próbáltam a legtöbbet kihozni belőle, bár sosem volt tévém. Nem oldódott meg a probléma, de beszélgettünk egy jót, láttuk egymást. Életem első videóhívása a mamámmal :) Szívmelengető érzés.
(Spoiler: azóta működik a TV!)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!