Vonattal mentünk Győrbe. Ismerősök beszámolói alapján arra számítottam, üres vagonokban utazunk majd. Valójában sokkal szürreálisabb élményben volt részünk: a kocsik egészen megteltek (a várthoz képest), nem nagyon maradtak üres sorok. Mindenki maszkban ült, kivéve az idősebb utasok. Korábban mindig az volt a bajom, hogy túl hangosak a körülöttem ülők. Most azonban síri csend volt, mintha temetésre mennénk.
Hasonló tömeg lepett meg minket az állatkertben. A látogatók nagy részét kisgyermekes családok tették ki. Magunkon kívül csak elvétve akadtak fiatal párok.
Az állatoknak a korlátozások alatt hetekig nem volt kapcsolatuk a kíváncsiskodó tömeggel, azonban ennek nyoma sem látszott rajtuk: nem szoktak el az ember közelségétől, ha pedig eledel is volt nálunk, rámenősen nyomultak a kajáért. Ez néhány kisgyereket megrémített, szerencsére az apukák mindig időben közbeléptek.
A beltéri részek még zárva vannak, a medvék és tigrisek kifutója pedig átalakítás alatt, így őket csak egy kis résen keresztül lehet elcsípni átmeneti helyükön.
Imádok állatkertbe járni. Nem csak azért, mert megfigyelhetem az állatokat, hanem azért, mert az embereket is tanulmányozhatom. Kedvenc mondatom a skarlát íbiszek előtt hangzott el, anyuka intézte a gyereknek: önmagában minek fotóznék állatokat? Te legyél rajta a képen!
Úgyhogy itt van néhány kép, amin mi is rajta vagyunk, de ne aggódjatok, nem nyomtuk bele minden fotóba az arcunkat.
