Már harmadik hete minden estémet színes, mozgó komputer pixelek tudatos (és felettébb élvezetes) manipulásának szentelem. 3 hét kimerítő szerencsétlenkedés után utolsó erőfeszítésemben megpróbálok választ adni az élet nagy kérdéseire: Hogyan, de miért ne legyél gyémánt ligás?
15. nap – Ha elég sokat rakok le, néhány jó helyen lesz, nem?
- „Ma valami újat fogsz tanulni.” – ez már most nem hangzik jól.
- „Megtanulod, hogyan kell wardolni.” – Hogyan kell mit? Erősebb leszek tőle? Több életem lesz? Gyorsabb leszek? Mire jó?
- „Egyik sem. Igazából ez ennél sokkal komplexebb.” – tudtam én hogy ez nem lesz jó...
Szóval neki megyünk az első játékunknak, ahol a segítő feladatköreim bővítésre kerülnek azzal, hogy apró virágokat ültessek el bokrokban. Nem, ez nem vicc, tényleg ezt kell csinálnom. Aztán különböző tárgyakat kell vennem, hogy a kis virágjaim más színűek legyenek és tovább tartsanak. A virágok arra jók, hogy megmutassák honnan jön az ellenség. Mivel nincs jobb ötletem és igazából nem értem mit csinálok, elkezdek néha kirakni egyet egyet ahogy eszembe jut. Az egyik csapat társaim megjegyzni, hogy kicsit furcsa a módszerem, de biztosítom róla, hogy én matematikailag kiszámoltam, hogy ha elég wardot helyezek le, abból valószínűség számítás szerint kell hogy legyen olyan amit jó helyre raktam le. A csapat társam kicsit gondolkozik, majd úgy dönt, hogy nincs értelme ezzel a megdönthetetlen érvvel vitatkoznia.
Közben a csapatépítéssel is problémák vannak, néhány játékos akivel összesorsolnak minket eléggé hajthatatlan, így eljön az a pillanat is, amikor nekem kell dzsungelbe mennem, holott még sosem csináltam. Körülbelül egy perc után rájövök, hogy a kis arany pontok a a térképen a dzsungelben lévő szörnyeket jelölik. Azt hiszem ezt nem kellett volna hangosan kimondanom, mert a már látom, hogy a haverom feje vörösödik és egy újabb kitörés fog következni: „Mégis mit gondoltál, mik azok, arany galleonok?!”
16. nap - Hát nem.
Hogy is mondják evés közben jön meg az étvágy, és a wardolás közben érez rá az ember, hogy hova kéne őket raknia. Rengeteg pingelés is kellett hozzá, de végül rájöttem, hogy a térkép melyik részére érdemes rakni a kis cucmókat. Végülis nem volt olyan nehéz, csak 10 ember hőseinek folyamatos mozgását kell monitoroznod és abból ki kell találnod, merre fognak mozogni a jövőben, te merre fogsz mozogni, és melyik irányból fognak majd akarni elkapni végül.
Úgy tudnám ezt legjobban illusztrálni, mintha te lennél a gyufaárús kislány, akinek át kell vágnia a Gayer parkon éjszaka. Tudod, hogy van 5 rosszarcú ember a parkban, akik mind meg akarnak erőszakolni, de a park sötét és nem látod honnan fogják rád vetni magukat, ezért gyufákat gyújtassz bizonyos pontokon, hogy lásd hogy ha onnan közelednek a rosszarcú egyedek. Valahogy így, kivéve hogy 5 gyufaárús kislány van és a rosszarcú erőszaktevőknek is vannak gyufáik? A játék folyamatosan változik, a wardok helyzete is folyamatosan változik, így rá kell jönnöm, hogy az előző napi stratégiám igazából annyira mégsem volt nyertes.
17. nap – Próbálok kevésbé úgy futkosni, mint egy vadló
Aztán valahogy összeáll minden. Végülis a LOL olyan, mint a vezetés. Ha végre nem kell arra figyelned, hogy mikor kell sebességet váltanod, és hogy kell-e indexelned a biciklis megelőzésénél, akkor elkezdhetsz végre igazán vezetni. Szóval valahogy rájöttem, hogy ha nem kell azon izgulnom, hogy hogyan rohangáljak fel alá, hogy ne üssem el a szörnyeket a csapattársam elől, és már a tárgyak árai, sorrendje és a képességek is így a fejemben vannak, akkor tudok figyelni a kistérképre is!
18. nap – A nagy dilemma
Mi az a nagy polip, ami megjelent a földön? Az azt jelenti, hogy fuss el onnan!!! Tudok wardolni, tudom használni a képességeimet, de sajnos még mindig belefutunk újabb és újabb akadályokba. Valahogy a tanulási folyamatnak még mindig az elején járok, az játékostársaim türelme viszont szűnni látszik. Annyira már nem vicces ha 5 játékot vesztünk el zsinórban, mint először volt, és főleg az ismeretlen csapattársakkal van probléma akivel összesorsol minket a gép.
Kicsit el tud gurulni a gyógyszer egyesekkel ha vesztésre áll a csapat, akkor amúgy milyen békés személyiséggel rendelkező ismeretlen ember az internet túloldalán elkezdni úgy szórni a szitokszavakat mintha nem lenne holnap. Számomra hiába érthetelelen ez a hozzáállás: attól, hogy a billentyűzetet vered mint egy bolond nem fogunk egyről a kettőre jutni, mégis nagyon népszerűnek tűnik ez a hozzállás a LOL bugyraiban.
Sajnos ennél még sokkal furcsább emberek is vannak, akik egy idő után úgy döntenek hogy a férfias kűzdelem nem köti le őket többé és ők inkább csak sorozat-öngyilkosságot fognak elkövetni (mert ugye vannak dolok amiket az ember mindig meg szeretett volna tenni, de a valóságban nem lehet, mint például tízszer meghalni öt percen belül?) Na már most feltételem ezek az emberek amúgy normálisak és csak valahol le kell vezetiük a napi feszültséget, mert nem szeretném azt hinni, hogy a világ tele van pszichopatákkal.
És így jutunk el a konklúzióhoz
Imádom Jinxet, mert iszonyatosan őrült jófej kiscsaj és nagyon vicces és röhögök rajta hogy mit mond és egész játékot szeretem, mert jó csapatban nyomni, taktikázni, úgy érezni, hogy végre valamit mi irányítunk.
És igen, vannak olyan sokak által irigyelt emberek ezen a bolygón akik egész nap ezt a játékot játsszák és még pénzt is kapnak érte. E-sportnak hívják, és lehet egy futót kiborít ez a kifejezés, de végülis mi a különbség a között, hogy valaki nagyon jól lovagol vagy hogy nagyon jól lolozik? Mindkettőhöz kell egy csomó gyakorlás, elhivatottság, hogy valakit tényleg érdekeljen a dolog és beleölje az órákat. Sajnos vagy szerencsére engem más dolgok jobban éredeklnek. Ezért soha nem leszek gyémánt ligás.
Jó néha játszani a többiekkel, de 3 hét minde napi játék után nem tudom átérezni, hogy hogy tudnak emberek:
- Minden nap játszani
- Egész nap játszani
- Ennyire belelovallani magam a játékba hogy konkrétan ismeretleneket szidjak neten keresztül
- Vagy hogy egyáltalán ideges legyek a miatt hogy vesztünk! Mindenki őrültnek néz, de én csak röhögök akkor is amikor vesztésre állunk.
Elvégre... ez csak egy játék, nem?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
