Mielőtt bármibe belemerülnénk, könyörgöm, valaki mondja meg, hogy mi értelme van ennek a színes por dobálásnak? Ugye pár éve ez a dili a szigeten, hogy a nagyszínpad előtt este hétkor van valami nagyon látványos buli, szélforgó party, meg zászlólengetés, hogy lehessen lőni pár szupi felvételt a galériákba, meg az aftermovieba.
És ezek között ott van ez color party névre keresztelt agyrém, ami arról szól, hogy színes port dobálnak az emberek egymás arcába, meg mindenhova, hogy aztán egész este tök mocskosan mászkáljanak a fesztiválon, és amikor benyomulnak a zsúfolt koncertekre, azoknak is levakarhatatlanul lila meg sárga legyen a fekete dzsekije, akiknek ez egyáltalán nem állt szándékában.
Túllépve a hisztin, végre volt egy olyan nap az idei Szigeten, ahol két jó koncertre is sikerült eljutni ( Rihannáról anyaoldalunk kritikusa itt elmélkedett). Az izlandi Sigur Rós nem az a tipikus nagyszínpados zenekar, de ők igazából semmilyen szempontból sem tipikusak. Mindenesetre a naplementében nagyon jól el lehet ücsörögni és vigyorogni, miközben a színpadon hegedűvonóval fűrészelik a villanygitárt.
Aztán jött a Muse, ami nekem 6-8 éve az egyik kedvenc zenekarom volt, annak idején miattuk vetettem meg anyukámmal életem első Sziget napijegyét, bár abban az évben a Kasabian végül jobb volt. Most nem volt Kasabian, a Muse pedig egy nagyon profi, nagyon látványos, nagyon jó műsort adott a pénzünkért. Párszor talán a nagyon elnyújtott instrumentális intrók majdnem unalomba fulladtak, de összességében ez volt az eddigi legjobb koncert a 2016-os Sziget nagyszínpadán.
