Lányok figyelem! Katalin hercegné testvére újra szingli!

Valóban létezik olyan nő, aki nem szeretne a királyi család tagja lenni?

Donna Air talán az egyetlen nő a világon, aki nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a királyi család tagja lehessen. Pár nappal ugyanis bejelentette, hogy szakítottak James-sel, Katalin hercegné testvérével.

Donna elmondta, hogy bár közel 5 évig alkottak egy párt, kapcsolatuk meglehetősen hullámzó volt. Bár még csak most jelentették be hivatalosan, hogy többé nem alkotnak egy párt, ők már december óta külön utakon élik életüket. Donna elmondta, hogy úgy gondolták az lesz a legjobb, ha az új évet már külön kezdik, így decemberben elváltak egymástól.

Kapcsolatuk meglehetősen érdekesnek alakult, nem csak a korkülönbség miatt. Donna 8 évvel idősebb James-nél ez azonban egyátalán nem volt hatással kapcsolatukra. A sok utazás és rossz indulatú pletykák annál inkább.

A szakítás ellenére azonban továbbra is barátok maradtak, mondta Donna. Ennek egyik oka valószínűleg, hogy a hercegné fivérének start-up vállalkozásának beindításában aktívan részt vett Donna is-írj az independent.

Reméljük hamar kiheverik a szakítást és hamarosan újabb hírekről számolhatunk be!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!