Mary Poppins jövőre valóban visszatér a mozivászonra és hát mit is mondhatnánk, mint hogy ez supercalifragilisticexpialidocious! – Egy nap kellett, hogy megtanuljam betűzni és kimondani ezt a szót, de azóta is a kedvencem, éppen úgy, mint a csudálatos Poppins kisasszony maga.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Mary Poppins visszatér forgatása elkezdődött és azóta is teljes gőzzel halad. A főszerepben Emily Bluntot láthatjuk majd, aki A lány a vonaton című filmből lehet ismerős a nagyérdeműnek. Na de, ezt már eddig is tudtuk. Azt viszont csak sejthettük, hogy Emily Blunt tökéletes Poppins lesz.
A minap azonban végre napvilágot látott az első forgatási kép. Most már bizonyos: 2018-ban legalább olyan magával ragadó dadust kapunk, mint 1964-ben. Akinek pedig kétségei lennének, vessenek csak egy röpke pillantást a szőnyegtáskára, amiből remélhetőleg megszámlálhatatlan érdekesség kerül majd elő.
Csak egy kiskanál cukor...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!