Dokumentumfilmet csinál Britney Spears gyámsági ügyéből a Netflix

Itt is van az első előzetes hozzá.

Újabb dokumentumfilm érkezik Britney Spearsről, ezúttal a Netflix jóvoltából. A Britney vs Spears nem túl meglepő módon arról a 13 éve folyó gyámsági ügyről fog szólni, melynek most talán hamarosan vége lesz. Véget ér Britney Spears apjának „rémuralma” 2021. September 09. 09:06 A film a tervek szerint szeptember 28-án jelenik meg, éppen egy nappal az énekesnő következő bírósági tárgyalása előtt.

Most pedig megérkezett hozzá az első előzetes is, ami egy 2009-es hangfelvétel részlete. Január 21-én hajnali fél 1-kor ugyanis a következő üzenetet hagyta egy ügyvédnek Britney: „Üdv! Britney Spears vagyok, korábban már telefonáltam. Most pedig azért keresem, mert meg akartam győződni arról, hogy a gyámság megszüntetése során...”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!