Leszámolás a sport elleni undorommal II. rész

Na, de mi is az a togu?

Túl vagyok az első két toguedzésen és hát mit is mondhatnék: jobb, mint amire számítottam! Kiderült, hogy a togu egy egyensúlytalanító varázslabda, ami arra jó, hogy azokat a gyakorlatokat, amiket minden további nélkül képes kivitelezni egy óvodás is, nekem most még véletlenül se sikerüljön. Próbáltatok már egy félgömb alakú gumilabdán egy lábon guggolni? Ki ne hagyjátok, jó móka lesz, tuti sikerélmény…

Ez az a bizonyos togu
we

Ettől függetlenül az edző – aki tesi szakosként a szakdolgozatához készít felmérést az edzés hatékonyságáról – számolt a táposokkal és nem dolgoztatott halálra minket. A gyakorlatsor guggolásból, kitörésből, csípőemelésből, fekvőtámaszból (illetve nálam csak annak imitálásából), plankból és valami evezés nevű cuccból áll, ahol a togut kell emelgetni és bár elég jó az asszociációs képességem, fogalmam sincs mi köze lehet a mozdulatnak az evezéshez és rohadt nehéz kivitelezni az álfekvőtámaszok után. Első héten mindebből csak 2 sorozatot csináltunk, szóval tényleg még a teljesen edzetlen testemnek is kibírható volt, sőt izomlázam is minimális volt, szóval eddig nem bántam meg, hogy belevágtam – igaz az edző megfélemlített, hogy edzésről edzésre növelni fogjuk a sorozatok számát. Hát, kíváncsian várom.

És így kell rendeltetésszerűen használni
web

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Leszámolás a sportolás elleni undorommal I. rész

Avagy életmódváltásom története – vajon bírni fogom?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!