Bizony, ritkán gondolkozunk el rajta, hogy az életünkben teljesen természetesnek vett használati tárgyak, hogyan is jöttek létre. De ha felmerül valamelyikkel kapcsolatban egy híres színész és a családja neve, pár napig foglalkozunk a kérdéssel, mert így máris sokkal jópofább a dolog.
A Trónok harca-sorozat sztárja, Kit Herrington maga büszkélkedett azzal, hogy az ük-ük nagyapja fejlesztette ki a ma is használatos öblítéses WC alapkoncepcióját. Nyilván nem sejtette, miközben ezen dolgozott, hogy egyik leszármazottját is foglalkoztatja majd a trónolás, még ha egészen más értelemben is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!