Zombik lepték el Sydney utcáit

Több ezer ember vonult jelmezben, kisminkelve, ráadásul jótékony célból.

Idén korán érkezett a halloween Ausztráliába. Egy héttel a The Walking Dead hetedik évadának elég ütősre sikeredett nyitánya után, és pár nappal a töklámpások, a szellemek és az ijesztő jelmezek ünnepe előtt talán nem is lehetne jobb időpontot elképzelni az Zombie Walk azaz Zombi Séta elnevezésű eseménynek.

Zombifelvonulás
www.dailymail.com

A rendezvényt hat éve minden évben megrendezik, ezúttal pedig a szigetország legnagyobb városában, Sydney-ben kerítettek rá sort. A zombis téma utóbbi években való elterjedése egyébként egész szépen megmutatkozik a résztvevők számában is. Egy hasonló témájú felvonulás 2009-ben összesen 1100 "zombit" vonzott, idén pedig közel 10 ezren öltöttek magukra jelmezt és mentek az utcákra.

Zombifelvonulás
www.dailymail.com
Zombifelvonulás
www.dailymail.com

Sydney központját délutánra teljesen ellepte a hordányi kisminkelt ember. Természetesen a Walking Dead szereplőinek beöltözött résztvevők is szép számmal képviseltették magukat. Népszerűek voltak még az ápolónő kosztümök és sokan jelentek meg zombirendőrként, vagy katonaként is.

Zombifelvonulás
www.dailymail.com
Zombifelvonulás
www.dailymail.com

Az esemény egyébként jótékony célt szolgál. A neurológiai betegségekre próbálja meg felhívni az emberek figyelmét és egyúttal az ezzel kapcsolatos kutatásokra is gyűjtik az adományokat, idén eddig több mint tízezer dollár gyűlt össze.

Zombifelvonulás
www.dailymail.com
Zombifelvonulás
www.dailymail.com
Zombifelvonulás
www.dailymail.com
Zombifelvonulás
www.dailymail.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!