Tavaly októberben nagyon brutális résszel indított a Walking Dead 7. szezonja. Szerintem senki sem fogja elfelejteni, ahogy Lucille előbb Abraham, majd Glenn fejét trancsírozza darabokra, közben pedig Rick szeretett családja pillanatok alatt hullik szanaszét.
A sheriff és társai azóta is úgy csücsülnek a szopórolleron, hogy az a Trónok harca sokat látott karaktereinek is becsületére válna. Mi nézők, pedig azért szorítunk már egy jó ideje, hogy ennek a kálváriának lassacskán vége legyen.
Hát úgy tűnik, hogy a téli szünet alatt kedvenceik összeszedték magukat. Ha csak képletesen is. A sorozat készítői egyébként az elég sokat sejtető Rise Up felirattal adtak ki plakátot a szezon második feléhez, a plakát elején pedig Rick masíroz mindenre elszánt arccal és vezeti csatába övéit. Pluszban pedig a napok óta nyomatott tévé spotban is rendesen szerveződik az ellenállás a Megváltók ellen.
Szóval el ne felejtsd, hogy ma este tíztől folytatódik mindenki kedvenc zombi sorozata.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!