Hármas párbajon kaszáltak egy nagyot a ValóVilág szereplői között

Nagyon fogynak a versenyzők.

Vasárnap este megint volt vér, verejték és könnyek a ValóVilágban, ahol a buli kezd a végéhez közeledni, meg is pörgették rendesen a kereket a szerkesztők. A kiválasztásnál Mici kapta a legtöbb jelet, így neki adatott meg a lehetőség, hogy kihívjon valakit. Bár mint utóbb kiderül ezen a héten nem volt ennyire egyszerű a képlet, mivel a kihívott, mint utóbb kiderül Zsolti is kihívhatott valakit. A Villa önjelölt jövőbeli műsorvezetője pedig Dávidot hívta ki.

A gruppen párbajt végül is, úgy bonyolították le, hogy szavaztattak egy gyorsat a nézőkkel, aki a legkevesebb voksot kapta, az párbaj nélkül fogta a koffert és húzott haza. A legkevesebb klikk pedig Micire esett. Hogy milyen fejjel gondolkodhattak a nézők, azt nem lehet tudni. Vagy a héten bevallott svájci kurválkodás volt sok neki, vagy egész egyszerűen a nézők beleuntak abba, hogy Mici mostanában nem csinál semmit, csak bagzik, mint a nyulak és ez azért lássuk be, nem valami túl nagy teljesítmény.

Dávid, Mici és Zsolti, végül csak egy maradt
ValóVilág facebook

Maradt tehát Dávid és Zsolti, akik már mehettek a stúdióba és ordítva vitathatták meg, hogy kinek milyen vélt vagy valós sérelme van a másikkal. Mondjuk azért a szerkesztők egy kis romantikát is belevittek a tegnapi adok-kapokba, hiszen Zsolti nem mindennapi fiúkérésben tette fel a nagy kérdést a szerelmének Patriknak, aki egy hatalmas táblát feltartva válaszolt egy nagy igent. Zsolti bömbölt, mint egy kiskamasz, Anikó kezéből pedig megint teljesen kicsúszott az irányítás. Nem is értem, hogy egy olyan profi adónál, mint az RTL hogyan engedhetnek egy ilyen kaliberű embert élő műsort vezetni.

Viszonylag elegáns párbaj volt, Dávid és Zsolti saját értékrendjüket helyesnek véve próbálták meg elmondani, hogy a másik miért is nem az igaz úton jár. A nézők pedig Dávidot szavazták vissza a VV-be. Egyébként némi fényt látok az alagút végén és azt gondolom, hogy Dávid - aki azért közel sem szórakoztató karakter, sőt inkább unalmas - azért élvezheti a nézők kegyeit, mert mutat valamiféle gógyit és értelmet a sok agyhalott között.

Zsolti búcsúzott, épp olyan teátrálisan és idegesítően, mint ahogy beköltözött. Azért remélem azt valaki elmagyarázza neki, hogy bemenni egy Villába és műsort vezetni nem ugyanaz a kategória. Elsőhöz három dolog nélkülözhetetlen: alázat, alázat és alázat. Bár ha Anikónak összejött, akkor akár még Zsolti is lehet élő díszlet.

A VV meg pörög tovább, ma újabb kiválasztás lesz, úgy, hogy Dávid a tegnapi párbajgyőzelem után nem kapott védettséget. Karira kiderül, hogy ki nyer 36 milliót, ami felé Dávid most vasárnap hatalmas lépést tett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!