Mi volt előbb? Sport vagy zene?
Mindkettőt szüleim miatt kezdtem el, de a sportot mindig is jobban kedveltem. Amikor még az előkészítőben kosaraztam, nem a sport volt a mindenem, inkább a zenével foglalkoztam többet - ahogy a családom is. Később aztán jobban ment a kosár, beleszerettem, mondhatni az életem lett.
Nem féltél attól, hogy az egyik kizárja a másikat?
Nem. Pedig mondogatták: "Nem félsz attól, hogy valami történik az ujjaddal, és nem tudsz zongorázni?". Nekem ez nem okoz gondot. Sose tudtam a zenét és a sportot szembeállítani. Zene nélkül nem tudok élni, hiszen rengetegszer megnyugtat, és nagyon élvezem. Viszont a kosárlabda - hogy edzőm szavait ismételjem - nekem egy életforma.
Előfordult már az, hogy az egyikben kudarcélményed volt, és a másikba menekültél?
Persze. Megesett, hogy a zongorán nagyon nem ment egy darab, kimentem lehiggadni és dobni. Ilyenkor mindig csak egyszerű alaptechnikákat gyakoroltam, amik biztos mennek, sikerélményt adnak. Olyan is előfordult már, hogy kosárban nem ment valami, és akkor eljátszottam valamelyik olyan darabomat, amelyiket nagyon szeretek. Mindkét esetben kitisztult a fejem, és így nekiállva a másik dolognak, szinte egyből jobban ment. Szóval, tényleg jó a kettő együtt!
A csapattársaidnak játszottál már, hallottak zenélni?
Itt a válogatottban még nem fordult elő, pedig már többször is szerettem volna. Viszont a klubcsapatomnak már játszottam filmzenéket, és nagyon tetszett nekik.
A fiúk szerdán 17 órakor, csütörtökön pedig 11 órakor a szlovák válogatottal mérik össze tudásukat Szombathelyen, a Sugár úti Sportcsarnokban, ahová sok szeretettel várják az érdeklődőket és szurkolókat. Mihály zongorajátékát viszont egyenlőre csak a közelebbi ismerősök hallhatják majd.
