Igencsak vicces dolog történt a minap. A világ egyik legnagyobb és legnívósabb divatmárkája a Balenciaga egyik tervezője láthatóan túl sok időt töltött az IKEA-ban, ugyanis a márka előrukkolt egy olyan táskával, ami szinte egy az egyben a másolata a bútoráruház 99 centért kapható kék bevásárlótáskájának.
Aki járt már IKEA-ban, az biztosan látta már őket, talán van is otthon pár darab, ugyanis elég strapabírók, szóval jó sokáig lehet őket használni ahhoz képest, hogy pár száz forintba fáj csupán.
Szóval azzal még talán nem is volna különösebb gond, hogy a francia divatház, ami amúgy a 20. század eleje óta meghatározó szerepet játszik a táskák, cipők, ruhák sőt már a parfümök világában is kiad egy kék szatyrot. A nagyobb probléma, hogy mindezt 2145 dollárért, azaz körülbelül 630 ezer forintért kínálják.
Na persze, ahogy kikerült az oldalukra, azonnal lecsaptak rá a közösségi média cápái és darabokra szedték, azzal kezdve, hogy rámutattak a hasonlóságra a kicsivel olcsóbb megfelelőjével kapcsolatosan.
A hasonlóság tényleg nevetséges.
Ez pedig úgy tűnik, eljutott az IKEA-hoz, akik hihetetlenül ötletesen reagáltak, és oltották egy kicsit tovább a Balenciagat, ugyanis elindítottak egy egész reklámkampányt, ami a saját bevásárlótáskájukról szól, félreérthetetlen utalásokat téve a 600 ezres változatra.
Hogyan azonosítsuk be az eredeti FRAKTA táskát?
1.
Rázd meg, ha zörög, igazi2.
Multifunkcionális: a hoki felszereléstől kezdve, a téglákon át a vízig, bármit lehet benne cipelni3.
Nyugodtan be lehet koszolni, nem kell félteni, még a kerti slaggal is le lehet tisztítani4.
Csak 0,99 Euró.Szerezd be az eredetit, csupán 0,99 Euróért!
Megfizethető stílus.
A legjobb társ az élet kifutópályáján, arra tervezve, hogy legalább annyira használható legyen, mint amennyire kék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!