Véget ér a Jóban Rosszban is

16 év után búcsút kell inteni Csillagkút lakóinak.

A Barátok közt után újabb nagy magyar klasszikus köszön le a képernyőkről, véget ér ugyanis a 16 éve futó Jóban Rosszban is. 2005 óta követhetik a magyar tévénézők Csillagkút lakóinak életét, a szappanopera először a TV2-n futott, majd 2016-ban átköltöztették a SuperTV2-re, ahol szintén népszerű tudott maradni.

Az Origo arról ír, hogy szerdán jelentették be a stábnak a hírt, amit aztán a TV2 Csoport vezérigazgatója, Pavel Stanchev is megerősített. A Jóban Rosszban egyébként a TV2 Csoport eddigi leghosszabb ideig futó napi sorozata volt.

TV2

„Kiemelt hangsúlyt fektetünk a jövőben a tematikus kábelcsatornáink saját gyártású tartalmainak fejlesztésére, így a Jóban Rosszban programstratégiai okokból véget ér. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a sorozat a TV2 Csoport történetének fontos része volt az elmúlt 16 évben. A változtatás azonban lehetővé teszi, hogy a csatornáinkra még több saját gyártású produkciót készítsünk” – indokolta a döntést Stanchev.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!