Hosszú idő után újra útra kelek, megpróbálok kikapcsolódni, lazítani. De egyáltalán lehetséges ez amikor valaki egy, bár még nem szociálisan romboló, de jó adag kontrollmániával küzd? Részben lehetséges. Akkor és csak is akkor, ha pontosan felállított sorrend, és megtervezett dolgok a terv szerint követik egymást. Különben jön a pánik, a szorongás, és az önbecsülés is megsínyli, hisz jön az „eztsemsikerültmegoldanomrendesen” érzés, még akkor is ha rajtam kívül álló ok miatt csúszik hiba a gépezetbe. De mi az a controllfreak, azaz kontrollmánia?
Az első felismerés, hogy lehet nem teljesen úgy csinálok mindent, ahogy az átlag emberek, már jó pár éve megvolt. Kb nulla spontaneitás fér bele az életembe, szeretem jó előre tudni, mikor, hol leszek és mit fogok csinálni. Persze ezzel nem vagyok egyedül. Az viszont már inkább elgondolkodtató, hogy pl május lévén, én már most tudom, hogy augusztusban melyik nap hol leszek, mikor megyek ide-oda, sőt amikor itt-ott leszek, tudom mit fogok rendelni abban az étterembe amit kinéztem már, és legalább tucatszor átnéztem az étlapját.
Persze még erre is rá lehet húzni, hogy rendben van, de én ezt már márciusban tudtam és már akkor tudtam, hogy hány órakor fogok belépni az adott hely ajtaján és ott mennyit időzhetek, hogy ne boruljon fel a terv. Ugye azért ez már nem hangzik teljesen „normálisnak”?
Van még pár ilyen dolog az életemben. A barátaim tudnának mesélni azt hiszem. Nálam tartott és általam szervezett baráti összejöveteleknél pontos érkezési sorrend és időpont van megadva. Vagy mondjuk hozzám nem lehet csak úgy betoppanni, szólni kell jó pár órával előre, de a legjobb az egy nappal előbb bejelentett érkezési szándék, és a „17:00 után valamikor érkezünk majd” idővel nem tudok egyszerűen mit kezdeni, kéretik pontos egy órás, vagy kisebb intervallumot megadni, hogy kellőképpen tudjak készülni a fogadásra. Ezekkel és hasonló dolgokkal a környezetem is együtt tud élni. Kénytelenek.
Hogy „baj” van, az pár hete realizálódott bennem. Lakhelyem és munkahelyem között van vagy 130km. Nem is értem, hogyan de sikerült a 4 napos szabad hétvégémre hazajönni határidőnapló nélkül. Nem kívánom az érzést senkinek, amikor ez realizálódott bennem. Pánik, pánik, pánik, egy kis szorongással, remegéssel, enyhe hányingerrel, bénultsággal keveredve. Semmi más nem volt erre a pár napra beírva, mint a kötelező dolgaimhoz tartozó időpontok, fodrászhoz, körmöshöz és egy két részes bevásárló lista – mert ugye a nem élelmiszereket nem lehet egy lapra írni az élelmiszerekkel.
Normál esetben az ember ha nem tudja az időpontjait felhívja, ahová mennie kell, hogy egyeztessen. Én majdnem beültem a kocsiba és levezettem volna cirka 260 kilométert, hogy az életemet jelentő „Szentkönyvet” a kezemben tudjam.
Aztán végül egy kollégát felhívtam, hogy fotózza már le a napokat és legyen olyan kedves, hogy elküldi. Így jött a részleges megnyugvás. A teljes megnyugvás csak az ötödik napon teljesült, amikor újra a kezembe tartottam.
Utána lehet nézni a neten ennek a dolognak, – mert ugye a csodálatos internetnek köszönhetően, már mindannyian ön diagnosztizálunk és ön gyógyítunk is - hogy mi is ez. Szögezzük le, hogy abszolút nem pszichológiai szakszó a kontrollmánia, de több pszichológiai zavarral együtt jár, mint például fóbiákkal, hangulatzavarokkal vagy különböző személyiség zavarokkal. Hát köszi.
Olvasom én ezt, aki nem jó testbe született és ne feledjük a magyar szabályozás szerint a transzszexualitás még mindig elmebajként van besorolva. Úgyhogy itt egy újabb kereszt, amit magamra vehetek. Jupppí!
Mik lehetnek a controllfreak ismertetői?
1. Saját énképüket is kontroll alatt tartják. - Tehát ha kínosan ügyelek arra, hogy soha semmilyen szituban ne találjanak kivetni valót a megjelenésemen, még akkor sem ha a szemetet viszem ki az udvaron lévő kukába, akkor kezdjek el gondolkodni?
2. Kijavít ha hibázol. - Na jó, de nem hagyhatom, hogy mások tévedésben éljenek. Ez csak szívből jövő segítségnyújtás.
3. Csak ő nyerhet meg egy vitát. - Nem vitatkozom, ha tudom, hogy nincs igazam. Ha meg igazam van, persze, hogy enyém az utolsó szó.
4. Nem ismeri be ha téved. - Ez rám abszolút nem igaz. Be tudom ismerni, és megtanultam és tudok bocsánatot kérni is.
5. Kritikus emberek. - Véleményt formálok, hogy mi jó és mi nem. Ez akkora gáz?
6. Ideges vezetők. - Nem vagyok az az anyázós típus, mondjuk azt kifejezetten utálom ha lassan mennek előttem, ennek olykor hangot is adok. Az viszont igaz, hogy szinte soha nem adom ki a kezemből a volánt, mert én tudom hogyan jutok el A-ból B-be időre, senki más. Kifejezetten frusztrál ha nem én vezetek.
A bőrönd pakolás rejtelmei
Kontrollmánia ide vagy oda, útnak indulok pár nap múlva a fővárosba. Ugye azt mondanom sem kell, hogy már hetekkel ezelőtt meg tudtam mondani, hogy a fenn töltött durván 2,5 nap melyik órájában hol leszek, mit csinálok, sőt mit eszem-iszom. De várt rám egy sokkal nagyobb kihívás. Milyen outfit-ekkel készüljek, mikor mit viselek, mi a B, C, D...ZS terv, mondjuk rossz idő esetére, mert bármennyire szeretném az időjárást nem tudom kontrollálni. Még! (Egyszer valahogy azt is megoldom.) Egyszóval össze kellett pakolnom a bőröndömet.
Azt hagyjuk és Isten lássa lelkem nem a mániámból kifolyólag, de már 10 napja összepakoltam. Ebben csak az időhiány játszott közre, na meg az, hogy ha későbbre hagyom, akkor felborul az első napra felállított rendszer. Előkerült papír és toll és elkezdődött a címkézés, csoportosítás. Majd miután ez megvolt, jött a logisztika milyen sorrendben kerülnek ezek a bőröndbe. Alul azok amik legkevésbé fontosak, és időrendbe visszafele pakolva, hogy az legyen legfelül, amit legelőször használni fogok és így sorba.
