Újra teljes az idei EFOTT line-upja – Flo Rida mellé hiánytalanul érkezik a hazai zenevilág krémje!

Alig egy hónapja fixálódott, hogy az EFOTT 2020-ban is nyitja kapuit: csúsztatott időpontban, augusztus 26-30. között várja majd az érdeklődőket a Velencei-tó északi partjára. A szervezők, ahogy ígérték, mára közel 100 fellépő nevét tették közzé honlapjukon.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója immár 45. alkalommal készül felejthetetlenné tenni a nyarat. A vírus okozta nehézségeket leküzdve, a szervezők bizakodóan állnak a nyár utolsó heteihez, és a lehető legtöbbet próbálják belesűríteni a rendelkezésükre álló napokba.

Azt nemrégiben megtudhattuk, hogy az amerikai rapper, Flo Rida szuperkoncertje mellé érkezik a Wellhello, Horváth Tamás, a Brains és például a Cloud 9+ is, ma pedig kiderült, hogy többek között a Halott Pénz, Caramel, a Honeybeast, a Supernem, a Belga, a Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartel, Sub Bass Monster, valamint a tavaly vízibiciklin koncertet adó Lóci játszik, de az élő csocsóban remeklő AWS is ott lesz a VVSI Velencei Evezőspályánál.

EFOTT

Az EFOTT egyik egyedisége, hogy mindig készül olyannal, ami még nem volt: fellépő-felhozatallal, különleges színpadi show-val, vagy éppen áthangszerelt zenével. A tavaly vendégénekesként elsőbálozó Király Viktor idén például önálló koncertet ad az EFOTT-on! A közönség így élőben is hallhatja vadonatúj, a napokban debütáló slágerét.

„Elképesztően örülök a felkérésnek, hiszen szerettem volna a karrierembe még több fesztiváljelenlétet. Idén pedig az egyik legnagyobb hazai fesztivál nagyszínpadán játszhatunk a zenekarommal! Ez egy elismerés számunkra mind a közönségtől, mind a szervezőktől. Reméljük, hogy sokan részt vesznek majd az EFOTT-on, és biztonságban szórakozhatunk együtt” – nyilatkozta Király Viktor, aki az előző évben, vendégszereplése után hajnalig bulizott a Velencei-tó partján.

Az újdonságok mellett az EFOTT azért megmarad hagyományánál, miszerint minden zenei stílusból felsorakoztat alternatívát, hogy mindenki megtalálja kedvencét a repertoárban. A honlapon mostantól a négy fő színpad teljes line-upja megtekinthető, azaz közel 100 fellépő, ráadásul napi lebontásban – így innentől akár már össze is állítható a megnézendő koncertek listája.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!