Óceáni hulladékból gyúrt új Adidas cipők

Az Adidas együttműködése a Parley-val, hogy az óceánok műanyagszennyéből készítsenek divatos sneakereket. Vészhelyzetből készterméket.

Maga az ötletelés már régóta folyt, az Adidas már előhozakodott különböző prototípusokkal is, de most végre itt a végleges cipellő.

Adidas
Nyugat.hu

Miután beindul az első széria tömeggyártása, a Parley x adidas UltraBOOST Uncaged nevű modellből a hónap folyamán valamikortól hétezer pár lesz elérhető a háromcsíkos márka honlapján.

Ráadásul a Real Madrid és a Bayern Munchen focicsapata is olyan mezeket kap majd, amely szintén az óceánokat szennyező műanyag hulladékokból állítottak elő. Sőt, még a cipőkön túlmutatva, a mezek esetében a logókat környezetbarát vízbázisú nyomtatással viszik fel.

Nyugat.hu

A modell 95 százaléka készül óceáni hulladékból, a maradék újrahasznosított poliészter. A többi részét, így a talpát is teljes mértékben újrahasznosított anyagokból rakták össze.

De hogyan is lesz szemétből cipő? Íme:

Az Adidas képviselője, Eric Liedtke azt is megemlítette, hogy nem állnak meg ennyinél, sőt 2017-re cipők millióit akarják ilyen eljárással készíteni.

A Parley alapítója, Cyrill Gutsch pedig felhívta rá a figyelmet, hogy nem elég környezettudatosnak lenni, itt az ideje a cselekvésnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!