Sok reményt fűzhetünk az utánpótláshoz, mivel a csapat csoportelsőként kvalifikált a májusban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra. Az U17-nek ez hatalmas élmény, hiszen ez az első komolyabb megmérettetésük, így Lipóth Andrást, a csapat egyik tagját kérdeztük az élményeiről, érzéseiről és további tervekről.
Mióta van a csapat együtt? Hogyan jött az EB-re kijutás a képbe?
Az utánpótlásnak mindig célja az EB-re való kijutás, ami most 11 év után sikerült, így nagy reménységnek számít a csapatunk. Én 15 éves korom óta játszom az utánpótlásban, ám a keret a keretszűkítés során mindig változhat. Az egyes klubcsapatokból a legjobb játékosokat hozzák, így áll össze a csapat. Különlegességnek számít, hogy az U17-ben vannak, akik külföldi klubcsapatokban játszanak (Wolverhamtpon, Mattersburg, Salzburg, Ajax, Vitesse, Stoke City, Benfica).
Az első meccsen az utolsó percben dőlt el a vereség. Hogyan lehet ezt feldolgozni pár nap alatt úgy, hogy a következő selejtezőmeccsre ne ez legyen a fejetekben?
Az első meccs valóban nem úgy sikerült, ahogy gondoltuk, de nem is éreztük át a mérkőzést. Tele voltunk önbizalommal és túl magabiztosan álltunk ki a pályára és ezen csúszott el az egész. Nehéz volt és teher, hogy az utolsó percben kaptunk gólt, de ez is motivált minket ahhoz, hogy a következő meccs jobb legyen.
Mi tudja még motiválni a csapatot?
A károgók és a negatív kommentek! Muszáj megnézni őket, mert belőlük hatalmas erőt lehet gyűjteni, meg persze kíváncsiak is vagyunk rájuk.
Ez biztos, hogy jó ötlet? Olyanok is írhatnak bármit, akik a közelében sem járnak a focinak.
Igen, mert a dac motiváló. Olyan „csak azért is megmutatjuk” érzést ad.
A kommentelők mellett természetesen az edzők és mi magunk is motiváljuk egymást. A válogatott volt videóelemzőjétől kaptunk egy nagyon jó lélekerősítő videót. Az edzőnk biztatott minket, hogy ne csak magunknak játsszunk, szórakozásból, hanem az embereknek is, akik büszkék akarnak lenni ránk. Nagyon jó érzés volt, hogy ezt a biztató-légkört edzők nélkül is meg tudtuk együtt, a csapattal teremteni. Elkértünk egy meeting-termet, ahol arról beszéltünk, hogy valóban, nem csak a jó érzés miatt állunk ki játszani, hanem büszkévé szeretnénk tenni a családjainkat, barátainkat, klubtársainkat, segítőinket és Magyarországot.
Hogy telt a mindent eldöntő norvég meccs előtti nap?
Egy nagyon rossz és fáradt edzéssel. Az edzőnk akkor nem is volt velünk a portugál meccs miatt, a stáb pedig nem érezte a szikrát és azt, hogy kellőképpen koncentrálnánk (ez pedig megint erősítette bennem, bennünk a dacot). Bernd Storck szövetségi kapitány már a mérkőzés reggelén megjelent és beszédet tartott nekünk. Ha nyertek volna az oroszok, egy döntetlen elég lett volna nekünk, de ez nem így történt, így mindenképp a győzelemre hajtottunk.
Ami meg is lett!
Az utolsó percben. Sajnos én nem sokat játszottam az utolsó meccsen, így a kispadról figyeltem az eseményeket, ami baromi stresszes tud lenni. Annyira hozzátennék a dolgokhoz és a tehetetlenség nagyon rossz ilyenkor. Szóval ültem, rágcsáltam a mezemet és a cipzáros részt, majd amikor meglett a gól, ugyanakkora feszültség szabadult fel belőlem, mint a pályán lévő társaimból. Mindenki felrohant a pályára ünnepelni (még olyanok is, akiknek alig van köze a csapathoz) és annak ellenére, hogy még hivatalosan ment a meccs, alig akartunk lemenni a pályáról. Sosem volt még ekkora érzelem a csapatban és több társamat most láttam először sírni. Tényleg sajnálom, hogy csak epizódszereplő voltam és egy ideig mérges is voltam, de aztán az egész érzés átváltott arra, hogy ez egy csapat, ez egy egység és örülök annak, hogy mások mennyire jól teljesítenek. Ilyenkor mindig előre kerül a csapat érdeke és nem számít az egyén.
Hogyan alakulhat ki ennyire erős kötelék a csapattagok között? Nem hiányzik a privátszféra?
Nagyon fontos egymás előtt megnyílni. Felkészülésnél nincs nálunk a telefonunk, így „rá vagyunk kényszerülve”, hogy egymással beszélgessünk. Ha például nem tudunk elaludni, akkor megbeszéljük az eseményeket, problémákat, mit várunk a másiktól, ilyenek. Szerintem nincs árnyoldala ennek, a közös cél pedig megszünteti a privátszféra igényét.
Ha már beszéltünk a negatív kommentelőkről, akkor mi a helyzet a bizakodó táborral?
Megéri olvasgatni a véleményüket, hiszen nagyon jól esik és köszönjük a gondolataikat, biztatásaikat! Már fiatal, 14 év körüli lányok is jelentkeztek üzenetekkel telefonszámokért…
Hogyan tovább?
Most mindenki visszamegy a klubjához és folytatódnak a szokásos hétköznapi edzések, szombatonként pedig meccsek. Az EB május 3-án kezdődik, 2 héttel előtte kezdődik a felkészülő tábor és reméljük, újult erővel megyünk Horvátországba.
A távolabbi jövővel mi a helyzet?
Mivel a felnőtt keret nem jutott ki a világbajnokságra, valószínűleg kipróbálnak fiatalabbakat a csapatban. Nagy esélyes Szoboszlai Dominik, aki már az U19-ben is kipróbálta magát és szervezőképessége, munkája, hozzáállása is példaértékű.
Eredményes felkészülést és további sok sikert kívánunk a csapatnak!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
