Április 12-én a Hősök terén a Civilizáció által szervezett Hősök Vétójának keresztelt demonstráción újra több tízezer ember jelent meg. A tömegközlekedés a Deákon és az Andrássy végén 5 körül már teljesen bedöglött, mi is egy hosszabb sétával tudtuk csak megközelíteni a teret.
Miután a szervezők elköszöntek, 19:10 körül a tömeg megindult az Oktogont érintve a Nyugatin és a Deákon át a Kossuth térig. Kellemes légkör volt, jókat röhögtünk a transzparenseken, egész végig jó hangulat volt.
Kicsit bizonytalan volt az útvonal, de végül eljutottak a tüntetők a Parlamenthez. Útközben buzdították az autósokat is „Aki dudál, velünk van” kántálásokkal, sőt, sokan lepacsiztak a mosolygó sofőrökkel.
A Kossuth téren rohamrendőrök várták a tömeget. Összetűzés nem történt, a fő esemény az volt, amikor egy férfi felmászott a Rákóczi-szoborra, és kitűzte az EU-s zászlót. Ja, és a tér közepén álló zászlórudat is telefirkálták.
Ilyenkor már hideg volt, éhesek voltunk, az utolsó metró is elment már, ami azért volt baj, mert egy kisebb, 1-2 ezres csoport újra blokád alá vonta az Oktogont. Szóval a 4-6-os kilőve egy goa-partiba torkollott komolytalan felvonulás miatt.
Semmi gond nincs azzal, ha fiatalként elmegyünk valahova bulizni, csak azt ne „tüntetés” címszó alatt csináljuk. Nem korrekt az, hogy egy kisebb csoport magánakciója megbélyegzi a demonstrációt. Persze lehet mondani, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, de a média egy része könnyedén felhasználhatja ezeket a komolytalan megmozdulásokat a szervezett demonstráció ellen is, például azzal, hogy a szervezett eseményekről alig számolnak be, csak az utána lévő, már kifogásolható eseményekről.
Szóval ha véleményetek van, hangoztassátok, szervezkedjetek! Nincs gond a partihangulattal, hisz óriási élmény úgy végigvonulni a városon, hogy szól a zene, mindenki lelkes és közvetlen, de mindez akkor jó, ha még megvan a cél. Ha visz titeket tovább a tüntetés heve, inkább üljetek be valahova. Egy sör mellett, fűtött helyen sokkal kellemesebb megbeszélni a nap eseményeit és a továbbiakat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!