Tom Hardy alakítja Pókember nemezisét

Hibátlanul választottak színészt Venom szerepére.

Venom megérdemel egy saját filmet, ez vitathatatlan. Bár annak idején próbálkoztak a szimbióta/Eddie Brock párost elsütni a 2007-es pókember filmben, az eredmény több volt, mint rettenetes és még csak nem is a jó értelemben. Azóta várja mindenki, aki rajong a hálószövögető hősért, hogy a fekete, pókszerű, pengefogakkal ellátott főgonosz kapjon végre egy sötét, vérben tocsogó filmet. Amit megérdemel.

A 2018. október 5-én mozikba kerülő Venomnak ugyan semmi köze nem lesz a Tom Holland főszereplésével készülő Pókember filmekhez, Tom Hardy megszerzésével egy nagyon erős önálló sztorira számítunk. Ha valahogy ötvözi a Warriorban látott csuklyásizmait és Bane vérfagyasztó kiállását, talán egy cseppet több mimikával, akkor igazán felejthetetlen gonosszal gazdagodunk.

Mindenesetre a Sony Pictures által posztolt kép alapján, van okunk reménykedni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!