Volt pár éve egy képsorozat, ahol fesztiválok plakátjáról leszedték azokat a zenekarokat, amikben nem volt női tag, és csak elvétve maradt pár név a posztereken. A nőknek a közvéleményben a mainstream pop van fenntartva, pedig ennek nagyon nem kellene így lennie. Itt van 6 ékes bizonyíték, akiket eddig lehet, hogy nem ismertél, de most már majd igen.
Cherry Glazerr
A Clem Creevy vezette Cherry Glazerr a dél-kaliforniai zenei szcéna egyik legfrissebb és legizgalmasabb bandája. A tagok gyerekkori barátok, ami mondjuk annyira nem is nagy szám, tekintve, hogy tavaly érettségiztek. Nagyon egyszerű, de nagyon őszinte szövegek, minimál, háromhangszeres párakkordos dream pop, ami bőven tökéletes arra, hogy megfogjon egy generációnyi életérzést. Ha tinédzser lány lennék, rengetek Cherry Glazerr-t hallgatnék. Mondjuk így is rengeteg Cherry Glazerr-t hallgatok.
Warpaint
A 2004 óta működő Warpaint 2009-ben állt össze mostani formájában Stella Mozgawa dobos csatlakozásával, a következő évben pedig megjelent első nagylemezük The Fool címmel, amit minden kritikus az egekbe magasztalt. Emily Kokal, Theresa Wayman, Jenny Lee Lindberg és Mozgawa zenekara valami egészen egyedi, borongósan gyönyörű stílust alakított ki, intim dalszövegekkel, néha egészen pszichedelikus hangzással.
Sky Ferreira
Azt, hogy Sky Ferreira imidzse mögött mennyi a profi munka, és mennyi az ösztönösség, meg a saját természete, nem tudom, mindenesetre működik. Van itt egy fiatal modell, aki egyrészt nyilván gyönyörű, másrészt ugye nem az az állandóan kedvesen mosolygó, hanem inkább egy mélyebb, titokzatosabb karakter, ami megint plusz pont. Aztán eléggé benne van a zenei életben is, a DIIV énekesével jár, vagyis elvileg már szakítottak, de ezt nehéz követni. Közben meg ugye ott van a saját zenéje is, ami kicsit olyan, mintha Lana del Rey nem akarna mindenáron A Nagy Amerikai Félunderground Popikon lenni, viszont nagyon szereti a korai Madonnát. Mindenesetre Sky Ferreira végtelenül menő, ennyit biztosan tudunk.
La Femme
A francia pszichedelikus szörfrock nagyágyúi, akiket már mind hallottunk egy Renault-reklámban, csak nem tudtuk, hogy ők azok. Egy olyan műfajban alkotnak éppen nagyot, ami nagyon aktuális, viszont eléggé kisajátította eddig Dél-Kalifornia. Biarritz lesz az új Venice Beach? Meglátjuk.
Grimes
Nem merném száz százalékosan kijelenteni, hogy Claire Boucher ember, de az biztos, hogy az egyik legcsodálatosabb élőlény ezen a bolygón. Miután gyerekkorában 11 évig balettozott, Montrealba költözött, és idegtudományt tanult a McGill Egyetemen. Itt kezdett el Grimes néven zenélni, ami aztán egyre több és több idejét vette el, úgyhogy az egyusról ki is rúgták. 22 éves korában jelent meg az első két lemeze, a Geidi Primes és a Halfaxa, amik még elég elborult, experimentális anyagok voltak, mindenesetre ez volt az alap, ahonnan elindult a popzene felé, és ahova tudatosan vissza-visszanyúlt, hogy megmaradjon a saját, összetéveszthetetlen stílusa. A 2012-es Visions már hozott rendes slágereket is, a tavalyi Art Angels pedig már igazi pop-album. Vagyis nem igazi, mert valahogy mégis egészen más. Érdemes még megemlíteni, hogy azon túl, hogy minden dalát ő írja, a legtöbb klipjét is ő rendezi, és az albumborítóit is mind ő tervezte. A reneszánsz nő.
CocoRosie
A CocoRosie két testvér, Bianca ’Coco’ és Sierra ’Rosie’ Casady projektje. Műfajilag már sok mindennek hívták a zenéjüket, én most ezzel nem próbálkoznék, annyit elmondok előre, hogy Rosie évekig operaénekesnek tanult, Coco hangszerei közt pedig rendszeresen felbukkannak beszélő gyerekjátékok. Közben meg az egész olyan mint egy tündérmese.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
